"Egy szélvihar dúl  szívemben, de egyébként minden rendben.  "

Pár napja nem hagy nyugodni egy gondolat…Nem jövök rá, miért van az, hogy a sors folyton ugyan azokat a szituációkat játszatja el velem, mindössze 3-4 hónap várakozási idővel. Azt hiszem, aki ismer, tudja, hogy sokáig nem bírom újabb és újabb ismeretségek nélkül. Vagy az élet, vagy én, vagy mások alakítják így a helyzetet, de mindig sikerül az utamba szegődnie újabb személyiségeknek. Én olyan ember vagyok, aki őszinte mindenkivel és bármit megtesz azért, legalábbis próbál mindent elkövetni annak érdekében, hogy megtarthassa ezt az új kapcsolatot. Több, kevesebb sikerrel! A napokban egyre több üzenet érkezett a postafiókomba, hogy állítólag kicsit megváltoztam, mert nem igazán keresem az emberek társaságát és ez feltűnő lett a „nagyérdeműnek”. Ez így van, nem tagadok le semmit. Kicsit elegem lett abból, hogy újra és újra megpróbálnak kihasználni. Éppen ezért úgy döntöttem, ellenállok. Szeretek adni és tényleg nagyon ritka az, amikor valamit nem vállalok be, vagy valakinek nem segítek, elutasítom. Viszont picit besokalltam. Korlátozódok, és nem írogatok rá msn-en senkire, ugyanis volt rá példa, hogy már az is gondot jelentett, ha érdeklődtem felőle. Hát ezek az emberek tehetnek egy szívességet. Azt hiszem, kicsit megválogatom az embereket magam körül és feleslegesen nem fogok idegeskedni mások miatt. Aki kíváncsi rám, tudja, hol talál meg, azt pedig majd eldöntöm, hogy egyes kéréseknek eleget teszek-e vagy sem. Nem tud érdekelni, ha emiatt valaki besértődik vagy neheztel rám! Ha mások sem foglalkoznak azzal, hogy én mit gondolok, akkor ezt a luxust ugyan úgy megengedhetem magamnak is.

Amiből, már extrán elegem van, az az, hogy egyre többen megtalálnak a közösségi portálokon, hogy megdicsérjék a képeimet majd rövid ismerkedés után, máris ott tartunk: „ha küldök egy képet megcsinálod nekem?” Miért tenném? Csak úgy dolgozzak valakinek azért, hogy ő villoghasson és még csak meg sem köszöni? Vagy elfelejti feltüntetni a készítőjét és futtatja saját neve alatt? Nah nem, ez már megszűnt. Nem dolgozok senkinek. Kizárólag olyanokkal állok szóba, akik megrendelők, megbízom bennük, és ez a dolog kölcsönös is. Egy barátnőm van, akinek bármikor segítek ilyen ügyben, a többiek nyugodtan megkímélhetnek. Ha mindenki olyan lenne, mint ő, vagy csak ott kullogna a távolban mögötte, már nem itt tartanánk és nem így állnék a dolgokhoz. De ehhez én egyedül kevés vagyok. Ő tényleg olyan ember, aki nap, mint nap megkérdezi, mi van velem, hogy érzem magam, nem húz fel agyilag, nem követel, nem használ ki, mint a többiek. Nekem sok ember házat épített már a szívemben, de sajnos a legtöbbjük hazug és képmutató. Mindig többféle szituáció, mindig többféle csalódás. Pillanatnyilag másból sem áll a jelenem, csak rettegésből, hogy valahol elrontottam, keresem rá a választ, de nem találom…újra és újra megpróbálom, aztán rájövök, hogy talán nem én hibáztam, hanem mások. Csak ezt soha nem fogják bevallani. Hát ez van most! Ismét nem a boldogságomról írtam, az nálam lassan olyan, mint a szökőév! Csak egyszerűen tele lett a pohár és nézd: már folyik ki…