“Az az igaz barát, akit szeretsz, tisztelsz, csodálsz,
s ha választásra kerül a sor, Te szó nélkül mellé állsz.”

 

Miután belerázódtam a nagyvárosi életbe hamarosan jöttek a változások. Tesóm munkát kapott Pesten, így az addigi albérletünket feladva új után néztünk. 3-ban költöztünk a belvárosból egy nyugodtabb környezetbe, Angyalföldre. Sokan mondják, ott lakik a gonosz, meg nem jó hely, ez hülyeség! Bátran állíthatom, hogy eddig még nem csalódtunk benne. Az emberek és a szomszédaink is rendesek. A lakás környezetileg is jó a közlekedés szuper. Átlagban 45 perc az út, ha messzire indulunk. Mindenkinek külön szobája van. Hamar megszoktuk ezt a légkört. Nem veszekedtünk, jól kijöttünk egymással. Igaz tesómmal néha összekapunk, de ki nem? Ősszel kiskori barátnőm is melót kapott Pesten. Egész nyarakat tengettünk együtt, s miért ne? Gondoltuk hozzánk költözhet. Ő akkor szakított barátjával, évekig voltak együtt. Ki volt borulva, én meghallgattam. Sokat várt az újtól, ahogy én is.  Terveztük mennyit fogunk járkálni, fotózni, szórakozni… Hát ebből semmi sem lett. Kialakult közte és egy srác között bizonyos vonzalom, a szerelem. Akkor én már felesleges voltam. Őt választotta, vele volt minden nap, míg egy nap oda is költözött. Furcsa volt mind 3-nak, hogy a 4-dik lakó csak úgy eltűnik. Nem beszélt velünk, mindig rohant. De egyik este valahogy szóváltásba keveredtünk. Tesómmal elmondtuk milyen rosszul érint bennünket ez az egész. Mi segítettünk neki, hogy jó helyen legyen, befogadtunk, megosztottunk vele egy szobát és még arra se képes, hogy szóljon, ha nem jön haza. Erre ő azt vágta a fejünkhöz, hogy a saját életét akarja élni és nem alkalmazkodni senkihez. Jó elfogadom, de abban semmi sincs, hogy a hét 5 napjából 1-et velünk töltsön. Én nem akartam túl sokat érvelni, csak megjegyeztem neki: rosszul érint, hogy magamra hagyott, amit ígért nem tartotta be. Pedig én mindenben segítettem és támogattam. A válasza ez volt: nem fogom a Te életedet élni, keress társat, barátnőket, menj diákmunkára és ismerkedj ott. Ez a kijelentés volt az, ami szíven szúrt. Hogy mondhat ilyet egy barátnő? Csak így eldob? Egy olyan barátságot, amit éveken át fűztünk. Számomra egy szerelmi kapcsolat mindig bizonytalanság. A barátság viszont, ha szilárd alapokra épül, örökké megmarad. A névnapomkor is fontosabbnak tartotta, hogy az újdonsült barátjával legyen, mint velem ünnepeljen. Fájt, mert úgy gondoltam érek ennyit még, de tévedtem. Rá kellett jönnöm, ő sem igazi barát. Persze a szerelem szép dolog, de tudni kell néha elszakadni tőle és ápolni a régi szálakat. Különben elvész. Nem tudom meddig tart a nagy szerelem, de most nem felhőtlen ez a kapcsolat köztük. Ha ezért megérte eldobni egy barátot, akkor talán érdemes elgondolkodni rajta, mit nem csinált jól.  Viszont az biztos, rám többé nem számíthat. Már többször volt köztünk az a játék, hogy most jóban vagyunk, aztán megint nem és ez ismétlődik többször. Nem csak ez volt még a probléma, a háttér rengeteg feketeséget rejt, amit bővebben nem szeretnék kifejteni. Csak ez volt, ami a legnagyobb bélyeget nyomta a levélre.

B.I.D